Lola Blog
Írások, Videók, és Kulissza
Advent első vasárnapja
Az idei évben november 28-ára esik advent első vasárnapja. Habár egy kis idő még van addig, a gyerekeknek erre az időre szükségük van hogy megtanulhassák a verseket amiket tippnek hoztunk neked!
Mi kerüljön a polcokra? A játékok mellett legyen hely a könyveknek is!
Ritka az az óvodás aki már tud olvasni, de ez nem jelenti azt hogy a könyvek nem játszhatnak kulcsszerepet a mindennapokban. Könyvajánló sorozatunk első részét olvashatod.
Lehull a lepel, a rajzverseny díjáról
Mint előző posztunkból kiderült, jubileumi rajzversenyt tartunk az idén! Ez a poszt pedig lerántja a leplet hogy mit nyerhet a győztes!
10. jubileumi rajzverseny a Lola Bútorral, ami a gyerekeknek játék az óvodának lehetőség.
Habár a részletek még nem pontosak, szeretnénk szólni hogy a Lola Bútor rajzversennyel készül az óvodásoknak! A téma választásába most te is beleszólhatsz. Kövesd a pillangót a facebookon is!
Halloween
Tudjuk hogy Magyarországon Mindenszentek van és nem Halloween, de a gyerekek számára mégis érdekes lehet egy idegen kultúra ünnepe. Fontos hogy hiába laknak ebben az országban, már korán elkezdjük az okításukat a Magyarországon kívüli világról.
Őszi játékok
Beköszöntött az ősz, amikor már az idő nagy részében bent játszunk a gyerekekkel. Hoztunk pár izgalmas és talán nem olyan ismert játékot amit biztos élveznek majd a gyerekek!
Október az egészség hónapja, figyeljünk fogainkra!
Saját és kisgyermekeink egészségére egész évben vigyáznunk kell. A szájhigiénia, főleg a jelenlegi vírushelyzetben meglehetősen háttérbe szorul. Mi azonban a Lola Bútornál szeretnénk veled megosztani hogy mit tudunk segíteni hogy a fogmosás már kisgyermekkortól rendszeres tevékenység legyen!
Ismerd meg új öltözőszekrényeinket!
Egy ideje elkalandoztunk és a Lola Bútor termékeiről keveset írtunk. Most azonban két vadonatúj öltözőszekrénnyel jelentkezünk, amik reméljük ugyanúgy elnyeri tetszéseteket mint nekünk!
Mézeskalácsház Nógrádban
A hétvégén meglátogattam egy mesteri kézműves munkát Bárnában, a nógrádi erdőben. Mindenki ismeri a Jancsi és Juliska című mesét, és bizton mondhatom, hogy a ház tökéletesen megfelelne a történet helyszínének. Szerencsére senki nem próbált engem megenni, bár boszorkányt láttam.
Óvodai beszoktatás avagy „Anyuka kérem ne sírjon, mert az nem segít a gyermekén!”!
Minden kisgyermek életében eljön az az idő amikor az otthoni mindennapokat felváltják az óvodai mindennapok. Felnőttként a saját első napjainkra az óvodában lehet nem emlékszünk, de fontosnak tartottuk hogy beszéljünk arról hogyan élik meg a gyerekek az óvodába szoktatást és hogyan tehetjük ezt nekik könnyebbé.
Pár szó az árajánlatról
Habár van egy külön fül a weboldalunkon az óvodai bútorok megrendeléséről és egy külön részt szolgáltunk az árajánlat témakörének, úgy éreztük mégis fontos hogy egy blogposztot is szánjunk rá. Megmagyarázzuk a miérteket és reméljük hogy ezután könnyebben fog menni az árajánlatkérés számodra, és számunkra is.
A megszokás rabjai
Az emberek nagy része nem szeret változtatni semmin, pláne ha az első verzió is működött. Szeretjük a bevált módszereket mert akkor nem kell gondolkodnunk rajta legközelebb. Ez egyes területeken hasznos lehet, ám más területeken negatív hatása van. Elfojtja az új ötleteket és lehetőségeket ha csak a már kipróbált utakat járjuk és nem tudunk fejlődni.
Pricing & Plans
Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium.
Book Appointment
Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium.
Kapcsolat
Telefon
(20) 310-3224