Halloween
"
Tudjuk hogy Magyarországon Mindenszentek van és nem Halloween, de a gyerekek számára mégis érdekes lehet egy idegen kultúra ünnepe. Fontos hogy hiába laknak ebben az országban, már korán elkezdjük az okításukat a Magyarországon kívüli világról.

írta: Lola

Óvodai bútorokkal kapcsolatos cikkekben mutatjuk be tevékenységünket, a tervezéstől a megvalósításig, történetekkel fűszerezve.

Halloween

Tudjuk hogy Magyarországon Mindenszentek van és nem Halloween, de a gyerekek számára mégis érdekes lehet egy idegen kultúra ünnepe. Fontos hogy hiába laknak ebben az országban, már korán elkezdjük az okításukat a Magyarországon kívüli világról.

Valójában nem is amerikai

A Halloweenről mindenkinek Amerika jut eszébe, a csokigyűjtés és házakba kopogtatás. Azonban ez az ünnep nem tőlük ered, hanem még a kelták egyik ünnepe volt október 31-én, a Samhain. Ez jelentette a hideg évszak kezdetét, a mi világunk és a túlvilág határai meggyengülnek és a természetfeletti lények átjöhetnek hozzánk.

Hogyan ünneplik?

A gyerekek ( de akár felnőttek is ) beöltöznek és maszkot húznak ezen az estén. Tradicionálisan valamilyen természetfeletti lénynek öltöznek be, mint például boszorkánynak vagy vámpírnak. A házakat az ünnepnek megfelelően feldíszítik, csontvázakkal, pókhálókkal. A gyerekek estéje azzal telik hogy házról házra kopogtatnak és „Csokit vagy csalunk!” felkiáltással édességet gyűjtenek.

Mit tehetünk mi?

Magyarországon egyáltalán nincs elterjedve az édességgyűjtés Halloween éjszaka. De ez nem jelenti azt hogy az óvodáskorú gyerekeket ne lehetne bevonni ebbe az ünnepbe. Pláne, hogy egy szokás már évek óta jelen van nálunk is:

Tökfaragás.

Persze a feladat oroszlánrésze az óvónőkre maradna, hisz kisgyermekek kezébe nem adunk nagy kést. Ellenben a tököt odaadhatjuk nekik hogy rajzolják rá azt az ijesztő arcot amit szeretnének kifaragni.

Beöltözés

Igaz nálunk van már egy beöltözős ünnep, a Farsang, de Halloweenkor a fókusz az ijesztő, természetfeletti jelmezeken van. Ha a szülők is nyitottak rá szervezzetek jelmezes partit, jelmezversenyt.

Múmia „készítés”

A gyerekeket rendezd 3 fős csoportokba, és adj nekik 2-2 WC papír gurigát. Egy gyermek lesz a Múmia, akit a többieknek be kell tekerni a WC papírral. Versenyt is lehet rendezni hogy melyik csapatnak sikerül hamarabb elkészíteni a múmiát, vagy melyik csapat múmiája van a legjobban befedve.

Szívesebben…?

Állíts össze egy listát  Halloween témakörben, amiből a gyerekek választhatnak hogy melyiket választanák szívesebben. Például: Szívesebben lennél zombi vagy vérfarkas? Szívesebben élnél egy szellem járta házban vagy egy ijesztő kastélyban?

Attól hogy ott lakunk ahol, nem zárkózhatunk el gyökeresen más országok ünnepeitől. Ha nekünk nem is kenyerünk annyira a beöltözés és édesség gyűjtés, a kisebb gyerekek biztos nagyon élveznék az ünnephez kapcsolódó tevékenységeket.